Az ükapám 1900-ban született Ráckevén. Tamás János névre keresztelték katolikus vallás szerint, mikor pár napos volt. Ükanyám 1904-ben született a ráckevei szülői házban Asók Mária néven. Egy nyári táncmulatságon ismerkedtek össze, majd több hónapnyi udvarlás után ükapám eljegyezte az ükanyámat. Szerény esküvőjüket 1921 nyarán tartották, ahol a szűk család 80 főt tett ki. Házasságuk elején az ükapám egy kis házat bérelt nem messze a Kis-Duna partjától, ugyanis az Ükapám halászként dolgozott. Szegénységben, de annál nagyobb boldogságban tengették életüket.
Nagy boldogság érte őket, mikor első gyermekük Mária megszületett. Őt követte Piroska, majd pár évvel később az én ma is élő dédnagymamám Erzsébet, aki idén december 28-án fogja a 90. életévét betölteni. A dédnagymamám után végre a várva várt fiú utód is megszületett, ő a János nevet kapta a keresztségben. A II. Világháború előtt született egy újabb leány gyermek Éva.
Szorgalmasan dolgoztak mindketten, 1938-ban megvásárolták azt a kis házat amire annyira vágytak!
Ükapám halászott a Kis-Dunán, míg ükanyám a földeken dolgozott, napszámosként. Elérkezett a II. Világháború, és 1939-ben született egy újabb fiú gyermek, Sándor. Üknagyapámat nem vitték el katonának, mivel az I. Világháborúban már harcolt, ahol megsérült. Tartalékos katonaként dolgozhatott szülőfalujában. Teltek, múltak a háborús évek. 1942-ben újabb fiúgyermek született, őt Istvánnak keresztelték. Ükanyám nagyon sokat dolgozott, esküvőkre süteményeket sütött, de szakácsként is dolgozott az úri házaknál. Nagyon szerették őt, mert dolgos, csendes, szerény pici kis asszonyka volt. Az Oroszok 1944-ben megszállták Magyarországot. Év vége felé elértek Ráckevére is. Rettegésben teltek napjaik, ráadásul az Ükanyám újból gyermeket várt!
A faluban híre ment, hogy az ükapám olyan halászlét tud főzni, hogy mindenki többször is eszik belőle! Az Oroszok elmentek az Ükapámért a kis házba, közölték vele: Induljon, mert viszik magukkal Oroszországba, ő fogja főzni a halászlét! Ükanyám sírt, könyörgött.... legyenek tekintettel az állapotára, nemsokára újabb gyermekük fog születni... mi lesz így velük? A katonák kegyetlenek és szívtelenek voltak, majdnem lelőtték az ükanyámat babával a hasában. Ükapám kérte az oroszokat, hagyják békén a feleségét, már indulhatnak is. A dédnagymamám elbeszélése alapján így maradtak életben. Papám elindult, magára hagyva mamámat, 7 gyermekét és a meg nem születettet, akiről azt sem tudta kisfiú vagy kislány. Nagyon sokáig nem hallottak semmit az ükapámról. Időközben 1945. április 21-én megszületett az utolsó Tamás gyermek, László. Az édesapját sosem látta.
A mamám elmondása alapján az orosz hadifogságba menet lázas beteg lett az Ükapám. Nem kapott inni sem, a fogolytársai mesélték el az ükanyámnak, hogy a pocsolyából ivott, hogy csillapítsa szomját.
Nem ért el Oroszországba. 1945. márciusában Romániában -Foksányban- meghalt.
