Már nem vagyok messze Ninivétől, talán fél nap. Isten hozzám szólott, jöjjek ide és hírdessem az embereknek hogyha nem térnek meg, negyven nap múlva Isten elpusztítja a várost.
Az első nap itt Ninivében, itt állok egy csillagforma téren. Akármerre nézek sátrak sorakoznak, árusok hídetik portékájukat, közben kinevetik csapzott ruházatom. Ki állok a tér közepére jelenleg mit sem törődve a gúnyos szavakkal és bele kezdek a szavaimba.
"Halld az Egek Urának Istenének
kemény szózatját, nagy Ninive, térj meg,
vagy kénkövekkel ég föl ez a város
s föld alá süllyed, negyven napra mához!"
Éreztem ahogy a verítékem lecsordul a hátamon és a szemembe folyik, látásom elhomályosul amitől sűrűbbeket pislogok. De a nép kik hallgattak csak nagyobb hahotázásba kezdett. Csak néztem ahogy az emberek szavaimat olcsó tréfának tekintik, továbbra is dobálózva az ékesebbnél ékesebb szavakkal illetve, vagy rosszabb, rám se hederítve tették dolgukat mintha szavaim csak lágy búgás lenne a hangos tér közepén.Összehúzva magam rohantam el a nevető árusok elől, az olaj és dinnye szag függönyén keresztül, jó messzire. Nem hisznek nekem, ez hihetetlen. Én hírdetem isten szavát, hogy nem hihetnek a szavaimnak? Talán holnap sikerrel járok és végre elhiszik a szavaimat mások és megtérnek Isten szavára.
Másnap egy másik térre érkeztem ami a színészek és mímesek tere volt, kik táncoltak a porban és csókolóztak szégyenkezés nélkül. Esetleg ők hinnének nekem. Az ülés sorok felé tornyosulva kezdtem bele prédikámba, a nép pedig engem figyelt. Kérlek istenem sikerüljön!
"Rettegj, Ninive, s tarts bünbánva böjtöt!
Harminckilencszer megy le még a nap,
s Ninive napja lángba, vérbe kap!"
A sorok közül nők hada kísért engem, ők is mindenfélét mondva. Kiemelték haltól bűzlő mivoltom, hozzá simultak ami elől próbáltam kitérni. Nincs nekem erre időm! Ha ők sem hallgatnak meg, akkor a királyhoz veszem utam, ő ugyanmár meghallgatja Isten hírnökét!
Harmadnap végül a királyi ház előtt találtam magam, ahogy beléptem és velem szembe ültek a nagyságok arany terítékkel habzsolván az életet már kacagva fogadtak, felültettek egy cifra oszlop tetejére, mondván, "Szónokolj halember!" Közben körülöttük a rabszolgák tevékenykedtek, meztelen szolgák táncolták körül őket, odébb pedig karddal párbajoztak játékosan. Akkora düh forrongott bennem, elkiáltottam magam: "Mindenki megérdemli a pusztulást, hát senki se hallgat Isten hírnökére, maga Isten szavára? Ha ennyire semmibe veszitek ékes szavát és habzsoljátok az életet engem kinevetvén, ki megélte a poklok poklát azért hogy figyelmeztesselek titeket, micsoda harag zúdul rátok ha nem tértek meg, megérdemlitek egytől egyik a kínkeserves halált! " csak úgy köpködtem a szavakat, majd átrohantam a gyönyörű királyi házat, keresztül futván Ninive kisebb zugaitól a hatalmas utcáin át egészen a forró pusztáig meg sem állva, vissza se nézve. Kifújva magam végül megforultam, dühöm egyre nagyobb lett, hogy lehetnek ennyire semmire kellőek? Megfogják ezt bánni ha rajtam múlik is. Itt fogok várni amíg isten be nem teljesíti jövendölését, és akkor én fogok rajtuk nevetni. Ezekkel a gondolatokkal fordultam Isten felé.
" Halld, Hatalmas!
Hires Bosszuálló, szavamra hallgass!
Elküldtél engem, férgekhez a férget,
kik ellenedre s fricskád nélkül éltek.
Én inkább ültem volna itt a pusztán,
sorvadva, mint ma, gyökéren és sáskán.
De böjt s jámborság néked mint a pélva,
mert vétkesek közt cinkos aki néma.
Atyjafiáért számot ad a testvér:
nincs mód nem menni ahova te küldtél.
Csakhogy a gonosz fittyet hány a jóra.
Lám, megcsufoltak, Egek Alkotója!
Szolgádat pellengérre állitották,
mert gyönge fegyver szózat és igazság.
Nincs is itt haszna szépszónak s imának,
csak harcnak és a hatalom nyilának.
Én Jónás, ki csak a Békét szerettem,
harc és pusztulás prófétája lettem.
Harcolj velük hát, Uram, sujtsd le őket!
Irtsd ki a korcs fajt s gonosz nemzedéket,
mert nem lesz addig igazság, se béke,
míg gőgös Ninive lángja nem csap az égre."
Kiáltottam Istennek. Végül leültem a homokba mely eddig talpamat mardosta. 38 napig itt fogok ülni és várom a pusztulást! Eltelt 38 nap és éj, de hiába várok az ígért pusztításra, egyetlen ház sem ég, egyetlen apró földrengés sincs a láthatáron. Ez lehetetlen!
A versrészletek forrásai: http://mek.niif.hu/04300/04341/04341.htm
